Westwerk – avagy merre van nyugat?
Timon 2013.02.09.
„A Westwerktől a fachwerkig I-II. – Németország mesebeli tájain Nyugat-Rajna-Vestfáliától Alsó-Szászországig” című, szikrisz jegyezte, 2012. december 18-án kelt Tervlap.hu cikkek szójátékkal képzett címe felkeltette érdeklődésemet, ezért mindkét részt elolvastam és élvezettel szemléltem a sok-sok képet. De.

Az írás I. részével kapcsolatban azonban észrevételt szeretnék tenni, amely az egyik képre vonatkozik. A 40 illusztráció közül a 37. kép felirata szerint a hildesheimi Szent Mihály templom Westwerkje. Ezzel csupán egy probléma van, mégpedig az, hogy a templom keleti homlokzatát mutatja, amely háromapszisos lezárású, vagyis nem igazán Westwerk. A templom alaprajzán és hosszmetszetén jól látszik, hogy a nyugati kórus kétszintes. A belső térről készített felvételen a nyugati emelt szentélyt láthatjuk, melyre két oldalt lépcső vezet. A nyugati kórus szentélykörüljáró felőli külső falán félkörös ívezetekben domborművek sorakoznak, felettük törpegaléria fut végig. A kórus alatti boltozatos kriptában, díszesen faragott kőszarkofágban nyugszik az alapító Bernward püspök, meghalt 1022. november 20-án. Az elmondottakból kitűnik és a képen is látszik, hogy a templom nyugati kórusa sem tipikus Westwerk, így a hildesheimi Szent Mihály templom választása a Westwerk bemutatására nem a legszerencsésebb dolog volt. Westwerk definíciója szerint: a koraközépkori templomok nyugati oldalához csatolt, középtornyos építmény. Funkciója szerint keresztelő kápolna vagy kegyúri karzat. Alatta húzódik a bazilika előcsarnoka. Jellegzetes példái a karoling időkből származnak.

A Westwerk illusztrálására helyesebb lett volna más példákat választani. Néhányat bemutatok. Minden püspöki székhelyét 800-ban Nagy Károly alapította. A templom hatalmas Westwerkkel épült meg. Alsó ablaksor: ikerablakok 1-3-1 kiosztásban, felső ablaksora: kisebb méretű 4 párosablak. A hildesheimi dóm Westwerkjét a mindeni püspöki templom nyugati műve ihlette. Az ablaksorok szinte változatlanul ismétlődnek, de a karcsú huszártorony hiányzik, s az előcsarnok hármas bejárója egyetlen bélletes kapura változott. A dóm a 9. században létesült. Köln Szent Pantaleon koraromán temploma a 9. században a bencés kolostor szerzeteseinek kiszolgálására készült. A magas Westwerkhez két oldalt lépcsőtornyok csatlakoznak, amelyek tagolása hármas: alul négyzetes, középen oktogonális, felül hengeres és kúpsüveg tető zárja. A felső ablaksort 2 íves ikerablak alkotja. Bad Münstereifel bencés kolostorát 830-ban alapították. Az apátsági templom a 11. században épült. A bazilika Westwerkjének előképe a kölni Szent Pantaleon templom Westwerkje volt. A zömökebb tornyok tagolása szintén hármas: alul hengeres, középen nyolcszögletes, felül ismét hengeres, kúpos tetősisakkal. Corvey bencés kolostor templomát a Weser folyó partján, Höxter mellett 873-885 között építették. Az egyik legmonumentálisabb Westwerk a Karoling időkből, amelyet két hegyes csúcsba törő torony egészít ki. Főhomlokzatán 2x2 ablaksor között egy szoborfülke foglal helyet. – Ezek igazi Westwerkek Nyugat-Rajna- Vesztfáliából. 

A Westwerk eredetét egyes kutatók az északnyugat franciaországi Szent Riquier apátsági templom Westwerkjéhez kapcsolják. A gallo-román település, Centula bencés monostorát 625-ben Riquier (Ricarius) alapította. Preromán templomát 790-799 között Nagy Károly császár veje, Angilbert (760 k.-814) építette. Centula az amiensi püspökséghez tartozik. Később a templom gótikus jegyeket kapott.

A Westwerk Németországon kívül északabbra is elterjedt. Husaby temploma Svédországban, Lidköping várostól 15 km-re ÉK-re fekszik. A román templom 1100 körül a vesztfáliai-alsószász Westwerkek mintájára erőteljes nyugati művel épült. A magas, kvadratikus épülettömböt két oldalt félhenger alakú szárnyak egészítik ki. A központi, oktogonális toronysisak mellett két, kissé alacsonyabb kúpsüveg emelkedik.

Írásommal a Westwerkek témakörét kissé jobban körüljárva, az áttekintést komplexebbé kívántam tenni.

 

Képek:

  1. Hildesheimi Szent Mihály templom alaprajza és hosszmetszete
  2. A templom enteriőrje a nyugati kórus felé, az emelt szentéllyel
  3. A templom északi angyalkórus-szekrényének szentélykörüljáró felőli fala az égi Jeruzsálem kapui között szentek sorával
  4. A templom nyugati kórusának külső képe az alacsonyabb szentélykörüljáróval, háttérben a keresztház és négyezeti torony
  5. Minden püspöki templom hatalmas Westwerkje
  6. Hildesheimi dóm Westwerkje, amelyet a mindeni templom Westwerkje inspirált
  7. Kölni Szent Pantaleon templom Westwerkje két lépcsőtoronnyal
  8. Bad Münstereifel bencés kolostor templomának Westwerkjét a kölni Szent Pantaleon templom nyugati műve ihlette
  9. Corvey bencés kolostor templomának Westwerkje az egyik legmonumentálisabb a koraromán karoling templomok ily építményei között
  10. Szent Riquier apátsági templom nyugati főhomlokzata a Westwerk gótikus átépítésével
  11. Husaby templom Svédországban a vesztfáliai Westwerkek mintájára erőteljes nyugati művel

Budapest, 2013. február 8.

Timon Kálmán
Aranydiplomás építészmérnök

Képek forrása: Vialucispress, Wikimedia Commons,

Címkék: Bad Münstereifel, Corvey, Hildesheim, Husaby, Köln, Riquier, Westwerk