2022-ben négy művész nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak november 3-án vehettek át Vashegyi Györgytől, az MMA elnökétől a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban.
Elegáns budapesti villa és a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervezői vehették át az Év háza pályázat a szakmai zsűri által odaítélt díjait. Az építészeti közélet rangos elismerése, az évtizedes hagyományra visszatekintő független szakmai pályázat eredményeit gálaest keretei között ismertette a zsűri szeptember 30-án, a Symbol Budapestben.
Helsinki Punavuori városrészében több mint 100 éves lóistállót, az Ajurien tallit alakították át lakóépületté. A műemléképület felújítása során megőrizte régi hangulatát. Az épületben 18 lakást alakítottak ki, ezek egy része belső kétszintes. A felújítás elnyerte a Kestävä Kivitalo 2022 (Fenntartható kőház) díjat.
A Dél-dunántúli Építész Kamara az általa alapított Díj pályázatát 2022. július 11-én negyedszer hirdette meg. A szeptember 15-i beadási határidőig a pályázatra 13 érvényes pályázatot nyújtottak be. A bírálóbizottság 2022. szeptember 30-án ülésezett, és hozott döntést.
Architecture MasterPrize (AMP) díjban részesült a Magyar Zene Háza. A díjat a bilbaói Guggenheim Múzeumban fogják átadni november 24-én.
A bukmékerek favoritja lett a befutó a legjelentősebb brit épület díjazásán. A Níall McLaughlin Architects tervei alapján készült könyvtár az "olvasás temploma" címre is sikerrel pályázhatna.
Idén a Prima Primissima díj több kategóriáját is kibővítették. A jelöltek hagyományosan a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői, köztük építészek. Az elismeréseket decemberben vehetik át a díjazottak.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) idén tavasszal nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdetett a debreceni Aranybika Szálló felújítására és egy új oktatási központ létesítésére. A felhívásra 6 pályamű érkezett. A TSPC tervpályázata kiemelt megvételt nyert.
A SANAA japán építész stúdió alapítóit, Kazuyo Sejima-t és Ryue Nishizawa-t jelölte a Japán Művészeti Szövetség az idei Praemium Imperiale építészeti díjazottjainak.
A legjobb brit épületek közé válogatták ezt a külvárosi házat, mely a hagyományos Tudor építészeti elemeket ipari részletekkel ötvözve képez izgalmas hibridet.
Osskó Judit Ybl-díjas, Príma Primissima Díjas építész férjével, Tokár György Ybl-díjas, Príma Díjas építésszel (1933-2019) kettőjük nevének összekapcsolásával építészeti OSSKÁR-díjat kívántak alapítani. Eredeti elképzelésük szellemében 2022. évben a Díj alapítója és az Országos Főépítészi Kollégium (OFK) másodszor hirdetett országos, nyílt és nyilvános pályázatot. Építész tervezők Magyarország területén megépült és 2018. január 1. után átadott épülettel pályázhattak 2022. április 15-ig.
A kétévente megrendezett Brick Award-on a modern és innovatív téglaépítészet legkreatívabb példáit díjazzák. A Wienerberger idén tizedik alkalommal adta át az exkluzív elismeréseket. A vállalat azért hozta létre a díjat, hogy mind az építészeket, mind a szakmán kívüli rajongókat az új építési formák felfedezésére, illetve a tervezési koncepciók megosztására ösztönözze.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. május 16-án (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>