színkép | 2014.09.30
A BME Építőművészeti Doktori Iskola kiállítása

Időpont: 2014. október 2. csütörtök, 18 óra
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)

A kiállítást megnyitja: Molnár Csaba DLA (egyetemi docens, az BME Építészmérnöki Kar dékánja)

„A művészeti doktori iskolák hivatásának középpontja a kreatív művészi alkotómunka. Ebből következően az Építőművészeti Doktori Iskola működésének középpontjában az építészeti alkotás áll. Ezt az alkotómunkát egészíti ki, segíti a kutatás. Így az Építőművészeti Doktori Iskolában a kutatás csak az alkotással összefüggésben értelmezhető, a kutatás az alkotást segítő eszköz.” /Cságoly Ferenc DLA, DSc (egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a BME Építőművészeti Doktori Iskola vezetője)/

A Polc című kiállításon a BME Építőművészeti Doktori Iskola mutatkozik be, az elmúlt két év munkájából adva ízelítőt. A kiállításon bemutatott két tematikus évben megvalósult csoportos alkotási és egyéni kutatási munkák mellett a látogatók bepillantást nyerhetnek a Doktori Iskola csaknem összes aktivitásába: így a külföldi tanulmányutak tanulságaiba, az építészeti tervpályázatok világába, a graduális képzésben megvalósított oktatási projektjeikbe, s nem utolsó sorban bemutatkozik néhány azon építészirodák közül, amelyeket egykori DLA-hallgatók alapítottak.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a BME Építőművészeti Doktori Iskola!

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások