kiállítás Építészeti Nemzeti Szalon

Építészeti Nemzeti Szalon - lesz-e botrány?


Csépé | 2014.06.03
Tíz év után ismét az építészeké a Műcsarnok. Az Építészeti Nemzeti Szalon elé egy 1. sorszám is került - bár nem tudni, a milánói pályázat első helyezettjét bátran kiállító kurátor kap-e második esélyt...

Június 3-án nyílik és egészen szeptember 7-ig látogatható a kiállítás, mely az egész kortárs építészetet - sőt, annak gyökereit is - vállalkozik bemutatni. "Közben" címmel 2003 őszén - mindössze egy hónapig - volt hasonlóan monstre kiállítás, ezúttal a megnyitó körüli ciki elmaradni látszik: az installáció időre készen lett. Kis (kétféle formájú) házikók formáját ölti a bemutatófelület, ahol rajzasztalnyi méretű helyet kap egy-egy épület. Alapvetően sok építésztől van egy-egy ház (és úgy tűnik, a mennyiség helyenként a minőség rovására megy: szerintem lenne kihagyható a felhozatalból). Ugyanakkor azért legalább 95 százalékban kiváló, a szakma által elfogadott épületeket láthatunk. Különtermet kaptak a - jobbára organikus - főépítészek, a vándoriskolások (tehát az organikus iskola meglehetősen hangsúlyosan van jelen), a filmek. De külön teremben mutatkozhatnak be a tájépítészek, az oktatási műhelyek és külön termet kaptak a mesterek - az elmúlt század nagy építészei is.

Izgalmat a sajtóbejáráson is leginkább a milánói expópályázat első díjas Malom terve keltett - ez ugyanis hatalmas makettal ki van állítva, és a kurátor, mint mondta, ragaszkodik is hozzá. (A második díjas terv, melyet a jelen állás szerint megépítenek, nem szerepel.)

Egyebekben a kiállítás leginkább Lengyel Géza szavaival jellemezhető:

LENGYEL GÉZA: NEMZETI SZALON
„… megnyitotta tavaszi-nyári kiállítását a Nemzeti Szalon. Nagyon becsületes, tisztességes kiállítás, a képek jól vannak rámázva és akasztva és némi jóindulattal sikerültnek lehetetne mondani az egészet. Ez a jóindulat persze, hogy hiányzik belőlünk. Minél jobban megközelíti a nívó a jó középszerűséget, annál fájdalmasabb a gyönyörűen hangos, merész, becses és a nem kevésbé viharosan sikertelen kísérletek hiánya. Mindené, ami elmerülésnek, kétségnek, küzdelemnek, forrongásnak az eredménye. (…) Szerencsére ez a kiállítás nem olyan veszedelmesen sikerült próbája a tisztes szürkeségnek. Közepes, az igaz. Álmosító, az való.”

Ja, ez a Nyugat 1912/1 számában jelent meg. És igazságtalan lenne erre a kiállításra érteni. Kicsit igazságtalan.

Legyen itt inkább a hivatalos ismertető:

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére és támogatásával minden idők legjelentősebb kortárs építészeti összefoglaló-kiállításának ad otthont a Műcsarnok. A nagyszabású tárlaton több mint 200 épület és tervezője vonulnak fel, s adnak ízelítőt napjaink és a közelmúlt izgalmas magyar építészetéből, makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, illetve dokumentációk révén.

A 2014-es évet – Ybl Miklós születésének bicentenáriumát – a kormány az Építészet Évének nyilvánította. Az ünnepi év számos eseményt kínál annak a gondolatnak a népszerűsítésére, hogy az építészet a magyar kultúra egyik meghatározó eleme, kiemelkedő kulturális érték. Ugyanakkor az építészek alkotó munkája hagyományosan az innováció hordozója, éppen ezért az I. Építészeti Nemzeti Szalon a jelen mellett a jövő ökologikus gondolkodására figyelő építészetére is fókuszál.
A tárlat középpontjában a kreativitás dicsérete áll. A magyar építőművészet különböző irányzatait bemutató anyagválogatás a legszélesebb befogadói igényekhez igazodik: az elmúlt másfél évtized magas építészeti értékeket hordozó és látványos épületei, megkerülhetetlen beruházásai éppúgy megjelennek a mintegy 2500 négyzetméteres kiállítótérben, mint a kis közösségek templomai, közösségi terei vagy emblematikus házai. Emellett a kiállítás egy-egy teremben megidézi az előző generáció legjelentősebb mestereit, de helyet kapnak az építészoktatás mai műhelyei, hallgatóik munkái, és az építve tanítás különleges dimenziója: a vándoriskola is. Külön egységekben jelentkezik a műemlékek újragondolt építészete, a kortárs tájépítészet, a belsőépítészet, emellett pedig több, az építészethez kapcsolódó társművészeti alkotás is várja a közönséget.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások