színkép | 2014.03.17
„…összekötni az eget és a földet…"

Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia örökös tiszteleti elnöke életművéből válogatott – Makovecz „…összekötni az eget és a földet…" – címmel kiállítás nyílt 2014. március 16-án, a felújított Vigadóban. A kiállítás címe idézet Makovecz Imrétől, aki azt írta, az építészet igazi kalandja az eget és a földet összekapcsolni.

A Vigadó V. és VI. emeletén láthatóak Makovecz Imre megépült és tervezett épületeinek fotói, a mester munkái, tervei, rajzai, grafikái, a róla szóló filmek, fotók, dokumentumok. Kiállították az Apor Vilmos térre álmodott még meg nem valósult felső-krisztinavárosi templom 3,5 méteres modelljét, mellette két angyalfigurával. Makovecz tervei szerint, 120 angyal díszítette volna a templomot. Három kisebb makett mutatja be a Sevilla Expo '92 magyar nemzeti pavilonjának kicsinyített mását, a paksi katolikus templomot és a visegrádi Erdei Művelődési Házat.

A tárlaton három film is pereg: a Szerelmes földrajz című sorozat vele készült epizódja, Osskó Judit építész-szerkesztő 25 perces összeállítása, valamint Dárday István 3 perces animációja.

A kiállítás szeptember 21-ig látogatható, minden nap 8.00 és 20.00 között, a Vigadó V. és VI. emeleti kiállítótereiben.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások