A dél-finnországi kisváros, Fiskars főként az ollókról és kézi szerszámokról híres. Most itt rendezik meg a Fiskars Village Art & Design Biennálét május 22. és szeptember 4. között. A biennálé része az Egy építész háza – House by An Architect nevű kiállítás, ahol többféle előre gyártott kis házat mutatnak be.
A MOME Építészeti Intézete, a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) együttműködésével emlékkiállítást rendez Nagy Tamás, a MOME Építészeti tanszékének, később Építészeti Intézetének egyik legfontosabb tanárának munkáiból.
2022 tavaszán – két év kihagyás után – ismét fizikai valójában várja a 40. Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás és a 10. OtthonDesign Otthonteremtési Szakkiállítás a kiállítókat és látogatókat. Április 6. és 10. között közel négyszáz kiállító mutatja be újdonságait, szolgáltatásait, termékeit a megújult kiállítási központ pavilonjaiban.
Ürmös Péter képzőművész, designer kiállítása nyílt a Nemcsics Emlékház Színország Galériájában 2022. 03. 02-án, melyet Szende Árpád Alpár-díjas építész nyitott meg.
2022. február 2-án a Párbeszéd Házában megnyílt Prof. Dr. Nemcsics Ákos építész kiállítása Gyermeklelkű épület – Egy közel két évtizedes templomépítés története képekben címmel.
55 év 33 tablón a kiállítás címe, amelyet 2021. október 19-től november 14-ig, azaz e hét végéig láthat a közönség. A megnyitó beszédet Golda János építész tartotta.
A Budapest100 hétvégéjét idén szeptember 11-12-én szervezi meg a KÉK – Kortárs Építészeti Központ. A 11. évébe lépő, rendkívül sikeres fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik, és az 1921-1930 és 1945-1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt.
A Magyar Építőművészek Szövetsége emlékkonferenciával és kiállítással emlékezik meg Kapy Jenőről (1942–2019), aki vezető tervező építész, egyetemi tanár, festőművész, a tervezéstan és alkotásmódszertan kiemelkedő alakja volt.
Londonban megnyílt a Serpentine Pavilion, melynek indiai gyökerű Dél-Afrikai tervezője a város bevándorlók számára fontos helyeiből készített építészeti kollázst. Az elegánsan megfogalmazott esszé az egész várost jeleníti meg.
Egy év késéssel végül megnyitotta kapuit a Velencei Építészeti Biennálé "Hogyan élünk majd együtt?" címmel.
Szende Árpád Alpár-díjas építész kiállítása megnyílt a ARCHI_COLOR Színdinamikai praktikum címmel, 2021. május 12-én, szerdán 15,00 órakor a Nemcsics Emlékház Színország Galériájában.
Tizenkét ikonikus budapesti modern épületet gondol újra Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel a május 22-én megnyíló 17. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. május 16-án (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>