Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról.
Két arany- és öt ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők az idei Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton. A Műemlék kategóriában a Budai Vigadó – Hagyományok Háza első, a Gül baba türbéje pedig második helyezést értek el, utóbbi a Közcélú infrastruktúra és épület fejlesztés kategóriában az első helyet is elnyerte.
Az Ybl és a Műegyetem hallgatói vitték el az első díjakat, de a többi építész képzőhely is jól szerepelt. De milyen hallgatói tervvel lehetett nyerni a Velux pályázatán?
A Pro Architectura díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért, valamint a Nemzeti építészetpolitika céljai érdekében elért kiemelkedő eredményekért adományozható.
A Makovecz Vándoriskola ötletpályázatot írt ki a Vándoriskola volt és jelenlegi hallgatói, valamint a BME Szerves Építészet 2. tantárgy hallgatói számára. A pályázati kiírás témája a Zala megyei Vasboldogasszony település Főtér és környezetének rendezése, új buszváró tervezése volt.
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma idén is várja Magyar Építészet és Építőművészet kategóriában a szakmai szervezetek jelöléseit a Prima Primissima díjra.
A Magyar Építőművészek Szövetségének Elnöksége (MÉSZ) idén is várja olyan, 40 év alatti magyar építészek jelentkezését, akik oktatási vagy egészségügyi épületek tervezésével kiemelkedő építészeti alkotást hoztak létre, és a megépült épület legkésőbb 2019. december 31-ig használatbavételi engedélyt kapott.
A Magyar Építész Kamara és Tagozatai, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége közös "Diplomadíj 2020" pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben (Msc / MA szintű), vagy az osztott, alap- és mesterképzésben is (3+2 éves azaz Bsc/BA + Msc/MA) szinten végzett építészhallgatók részére.
Icomos díjban részesítették a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga példaértékű műemléki helyreállítását. A helyszínen sétálva felismerjük az Otto Wagner tervezte romantikus stílusú zsinagóga gyönyörű homlokzatát. A kíváncsiság, a belső terek látványának lehetősége a bejárat felé hajtott, ahol azonban zárt kapu fogadott.
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj Program 2020 nyerteseinek névsorát. Az ösztöndíjban részesülők között akadnak ismerős nevek is.
Osskó Judit, a Díj alapítója és az Országos Főépítészi Kollégium (OFK) 2020. évben új országos, nyílt és nyilvános pályázatot hirdet. Építész tervezők Magyarország területén megépült és 2017. január 1. után átadott épülettel pályázhatnak 2020. szeptember 28-ig.
Két kategóriában, 53 épülettel versenghetnek idén az építészek családi házak és kis társasházak, valamint középület kategóriában a Leier Hungária Kft. főtámogatásával, és Noll Tamás elnökletével felálló, ismét neves zsűri asztalán, illetve – a helyzetre való tekintettel – monitorjain.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. online részvétel május 23-ig (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>