Debreceni családi ház, a budapesti Metrodom-Panoráma lakópark és a szentendrei Ferences Gimnázium új épületszárnya nyerte a Wienerberger idei évi építészeti nívódíját.
A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség (BSZ) – a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatásával – felhívása az „Év Balatoni Háza 2020” díj elnyerésére. Pályázni lakóházzal, középülettel és gazdasági/üdülő épülettel lehet.
A díj alkotópáros és egyéni alkotó kategóriában adományozható, de idén csapat kategóriában is kiosztották.
A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége által meghirdetett Diplomadíj pályázatra az idén 112 pályaművet töltöttek fel. Örvendetesen az idei Diplomadíjra többen pályáztak, mint az elmúlt években. Köszönjük mindenkinek, hogy vállalta a megmérettetést és benyújtotta diplomamunkáját.
David Adjaye brit-ghánai építész elnyerte a Brit Építészek Királyi Intézetének 2021. évi aranyérmét, ő az első fekete építész, aki elnyerte a rangos elismerést.
A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowskiról elnevezett rádiós és televíziós karának katowicei épületét választották a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának szerdán a Brick Award 2020 bécsi eredményhirdetésén és díjátadóján. Gratulálunk Jordi Badiának!
A Világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a világ egyik legrangosabb zenei-szakmai találkozójának megmérettetésén, az amerikai Music Cities Awardson.
Az Év háza 2020 pályázat ünnepélyes eredményhirdetését a Symbol Budapestből élőben közvetítették szeptember 17-én. Az Év háza pályázat 2008 óta a hazai építész szakma elismert díja, amely a családi házak és a kis lakóépületek, illetve mára a középületek szakmai szempontok alapján értékelt elismerése.
Petrányi Luca, a MOME hallgatója bekerült a 12 legjobb közé a Mies van der Rohe Alapítvány Ifjú Tehetségek Építészeti Díj pályázatán. Az alapítvány ítéli oda az unió első számú építészeti díját, a Mies van der Rohe-díjat is.
2020. október 10. éjfélig lehet felterjeszteni a díjra érdemesnek ítélt, ma is aktív szakmagyakorlókat.
Magyar világsiker született a világ legjelentősebb kommunikációs dizájn versenyén, a Red Dot-on. Közép-Európa legnagyobb befogadóképességű, legkorszerűbb multifunkcionális élményarénája, a Puskás Aréna látogatóirányító rendszere és arculata kapott kitüntető díjat.
Idén XIII. alkalommal rendezik meg az Építész Regatta vitorlásversenyt Balatonlelle és Keszthely között. A Magyarországon egyedülálló, környezettudatos építészek számára megrendezett amatőr nyílt versenysorozatra, a XIII. Építész Regatta Nagydíj vitorlásversenyre várják a vitorlázó építészek jelentkezését.
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. online részvétel május 23-ig (MÉK 2 pont) >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Budapest, május 21. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Szolnok, május 30. >>
High-tech fenntarthatóság a MOL-toronyban és azon túl – Öko-logikus Építészet 2024, Győr, június 6. >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>